Mini leckék kommentáríráshoz

[Gigi]

Mindannyian elfoglalt életet élünk. Akár dolgozó nőként vagy már pihenő nagymamaként, vagy éppen most kirepült ifjúként futunk neki a következő napoknak, valószínűleg folyamatos rohanás az életünk.
Amikor scrapbook oldalainkhoz kell(ene) megírnunk a kommentárt, sokszor csak sóhajtunk egyet, és inkább nem vesződünk vele. Ehelyett, lelkesen javaslom, inkább örömmel álljunk neki, hiszen ha megállunk fogalmazni, összeszedni a gondolatainkat és picit elcsöndesedünk, kizökkenhetünk ezáltal a nagy hajtásból.
Ezekkel a mini leckékkel az a célom, hogy segítsek áttörni azokat a gátakat, amelyek még megakadályoznak abban, hogy hatásos és szívből jövő, felszabadult kommentárokat tudjunk írni.
Vegyük elő nap mint nap ezeket a rövid leckéket és mondjuk azt magunknak: "Ma élvezettel fogom megírni a készülő oldalam kommentárját!"

[Gigi]

Kérdezzük meg magunktól: miért is akarjuk albumoldalba foglalni pont ezt a témát?

Hónapok, vagy talán már sokan évek óta ugyanazokról az eseményekről készítünk scrapbook oldalakat: nyaralásokról, utazásokról, születésnapokról, iskolakezdésről és hasonló témákról.
Kérdezzük meg magunktól, miben fog különbözni az ezévi esemény az eddigiektől? Írjuk le a válaszunkat!
Ha időt szánunk arra, hogy elgondolkodjunk egy bizonyos esemény miért fontos számunkra, az egyszerű "dokumentáláshoz" képest sokkal céltudatosabban fogunk fogalmazni.

[Gigi]

Tanulmányozzunk valakit, aki közel áll hozzánk

A különböző ismeretségek jönnek-mennek az életünk folyamán, de a családtagjaink változatlanok, ők ott élnek velünk. Ebben a leckében pont egyikük lesz segítségünkre. Válasszunk ki valakit a szeretteink közül, üljünk le vele és próbáljuk meg kideríteni kicsoda ő. Figyeljük meg a mozdulatait, hogyan fejezi ki az érzelmeit, a hangját. Beszélgetésünk beindításához segítségünkre lehetnek a következő kérdések:

Melyik a kedvenc nyaralásos emléked? Miért?
Melyik a legkorábbi gyermekkori emléked? Milyen emlék ez számodra?
Mi a legféltettebb kincsed? Miért?
Mi szeretnél lenni (ha megnősz/ha az lehetnél ami csak akarsz)? Miért?

Ezt az interjút fogjuk ma használni ahhoz, hogy egy kicsit gyakoroljuk a kommentárírást.

Feladat:

1. Írjuk le ezeket a válaszokat először interjúszerűen.
   "A legkedvesebb családi emlékem, amikor tavaly előtt együtt nyaralni voltunk Olaszországban a gyerekekkel és a tenger felől hajón utaztunk Velencébe, ahol a nászutunkon voltunk. Azért ez a legkedvesebb, mert nagyon megható volt, hogy a fiainkkal tértünk vissza, ahol a mi közös életünk kezdődött."
2. Ezután próbáljuk meg áttenni egyes szám harmadik személybe.
   "Gigi kedvenc családi emléke, a 2007-es olaszországi családi nyaralásról származik, amikor a tenger felől hajón utaztak Velencébe. Jó volt számára átélni, hogy ugyanoda tértek vissza immár családként, ahol Matyival a közös életük kezdődött."
3. Végül, próbáljuk meg úgy mintha ehhez a személyhez írnánk, de most fogalmazzuk bele azokat a megfigyeléseinket, amelyeket a lecke bevezetőjében olvashattunk:
   "A kedvenc családi emléked a 2007-es olaszországi nyaralásunkhoz fűződik. Tudom, milyen boldog voltál, amikor a hajón ültünk és közeledtünk Velence felé. Emlékszem, mennyire meghatódtál, amikor kiléptünk a partra. Szeretem ahogy beszélsz róla. Jó hallani, mit jelentett számodra, hogy ugyanoda tértünk vissza immár családként, ahol a közös életünk kezdődött."

Jó gyakorlást kívánok, várlak a következő leckével holnap is!

[Gigi]

Ragadj meg egy tollat és írj gondolkozás nélkül

Sokszor előfordul velem, hogy nem olyan könnyű elkezdeni a kommentár megírását, mert hiába szeretném, még, ha tudom is nagyjából mit szeretnék írni, mégis leblokkolok. Ilyen esetben, ahelyett, hogy kereseném a legmegfelelőbb szavakat, fogom magam, és elkezdek írni, írni. Mindent, ami csak eszembe, jut. Lehet, hogy amit leírok nagy butaság, de lehet éppen egy nagyon mély, őszinte gondolat.

Próbáljuk ki ezt a szinte "in medias res" fogalmazási módot is. Írjunk le lehetőleg minden apró részletet az adott témáról, csak ne feledkezzünk meg arról, hogy ne csak a mit, hanem a miért-re is válaszoljunk. Nem kell tartani a kronológiát, nincs szükség bevezetés, tárgyalás, befejezés alkalmazására. Csak kezdjünk el szabadon kiírni magunkból a gondolatainkat.

Néhány beindító kérdés:

• A legfélelmetesebb gyermekkori emlékem az volt, amikor...
• Az életcélom az, hogy...
• Ha az emberek színek volnának, én magamnak biztosan a (...) színt választanám.
• Alkotás előtt nagyon inspiráló számomra, amikor....

*******
Ezeket a fogalmazási gyakorlatokat azért végezzük, hogy felszabadulhassanak a bennünk rejlő esetleges gátak, ha emiatt nem szoktuk scrapbook oldalainkat kommentárral kiegészíteni. Nem lesz feladat ezen írások felhasználása, hiszen mindannyian épp a tanulási folyamat közepén vagyunk.
Végezzük el magunk szórakoztatására, és alkalmazzuk majd őket leendő oldalaink összeállításakor. A közös célunk az, hogy minél több kommentárírási technikát, a scrapbooking szempontjából változatos képaláírás-szerkesztési szempontot próbáljunk ki.

[Gigi]

Nézzük meg másik aspektusból is

Több alkalommal láttam már olyan scrapbook oldalakat, amik épp attól voltak nagyon érdekesek, mert nem csak egy személy gondolatait tartalmazták, hanem másokért is. Így, a képeken látható esemény vagy élmény még plasztikusabban jelenhetett meg, vagy épp egy kapcsolat mélységét illusztrálta nagyon jól, hogy a női és a férfi oldal is megszólaltatásra került. De vehetnénk egy hétköznapi esetet is, amelyet oldalba foglalunk úgy, hogy gyermekünk gondolatai is megjelennek az alkotáson.

Két technikát alkalmazhatunk ilyen esetekben, ha tetszik számunkra is ez a módszer. Az egyik, ahogy a legelső leckében is tettük, a kikérdezés vagy interjú. Megkérünk egy szeretett személyt, akivel közösen vettünk részt ugyanazon az eseményen vagy éltünk át együtt valamit, hogy fogalmazza meg az érzéseit, gondolatait számunkra. A korrektség kedvéért, természetesen mondjuk ilyenkor meg, mihez fogjuk felhasználni, de nem muszáj azt kérnünk tőle, hogy szép kerek mondatokban (ahogy azt a laikusok gondolják: "albumoldalra való fogalmazással") fejezze ki magát. Miért? Nem kell az újabb gát! Hadd beszéljen, és mi rögzítsük vagy vessük papírra azt. Nem jobb lesz olvasni később a saját szavait, mint egy átfogalmazott, nyelvtanilag tökéletes, de szóhasználatától idegen szöveget? Ezután, figyeljük meg az ő gondolatait, és írjuk meg a mi aspektusunkból is a történetet - gondolatot, majd fogaljuk bele ezeket külön vagy párbeszédes interjú keretében a készülő oldalba.

A másik technika pedig az, amikor a már majdnem kész oldalt mutatjuk meg valakinek, és megkérjük rá, hogy mondja el, mi hiányzik még szerinte a fogalmazásból. Ha van ilyen, akkor lehet, olyan dologra hívja fel a figyelmet, ami tényleg fontos, csak mi elfelejtettük - vagy épp az ő számára volt fontos. Rögzítsük ezt a gondolatot is valamilyen formában, írjuk oda, kitől származik, és találjuk meg a módját, hogyan kerülhetne még fel oldalunkra - akár egy rejtett kommentár, vagy egy folyóírással írt oldalszegély formájában. Később, imádni fogjuk ezeket a kiegészítéseket is - sőt, ők vagy gyermekeink még inkább!

Nos, nem VALÓBAN egy jó játék és élvezetes dolog ez a kommentárírás, kedves Barátaim? Szerintem nagyon az!

[Gigi]

Előbb a szöveg, aztán a kép

Legtöbbször úgy szokott történni, hogy először választjuk ki a képeket scrapbook oldalunkhoz, majd írunk mellé néhány sort. Próbáljuk meg most pont fordítva! Ahelyett, hogy hagynánk, hogy a fotók mondják el a történetünk nagy részét, inkább úgy keressünk képeket, hogy a kommentárban írott gondolatokat illusztrálják. Úgy értem, a hangsúly legyen most a szavakon, és, mint a jó magazinban, a kép csak asszociáció legyen, átvitt értelemben jelentse azt, amit mondani akarunk - indirekt módon.

Írjunk tiszta szívből, szabadon, majd kezdjük el végigböngészni a fényképeinket, és válasszuk ki azokat, amelyek leginkább "megtámogatják" a mondandónkat. Ezek a scrapbook oldalaink így nem eseménybeszámolók lesznek, hanem a bennünk kavargó gondolatok képi kifejezései. Aprólékos körítésbe csomagolt üzenetek a jövőbe, amiben személyiségileg igazán benne leszünk. Lelki ujjlenyomatok, ha úgy tetszik. Az ilyen oldalak a "Miért szeretem a .... ?" "Hogyan kezdődött a...?" típusú kérdésekre adnak kifejező választ.

Hogy könnyebb legyen megérteni, mondok egy másik példát is. Ugyanezt a "játékot" játsszuk olyankor is, amikor egy idézetet akarunk oldalba foglalni. Vesszük az idézetet, gondolkodunk felette, majd megkeressük hozzá a legmegfelelőbb fényképet. Ebből aztán néha absztrakt megoldások születnek, de miért is kellene mindig direktnek lennünk? Nem összetett, sok titkot rejtő teremtmény-e az ember?

Próbáljunk meg tehát egyszer-egyszer a gondolatokból kiindulni, legyen változatos életünk scrapbook albuma. Írjuk le bátran, ami bennünk van!

[Gigi]

Most pedig egyszerűsítsük le az egészet!

Korábbi leckéinkben bátorítottam mindenkit arra, hogy próbáljuk meg a legaprólékosabban kifejezni magunkat kommentárírás közben. Volt egy olyan ötlet is, hogy kérjünk meg valakit, egészítse ki az ő gondolataival és foglaljuk bele valamilyen módon azt is oldalunkba.

Ebben a leckében viszont pont az ellenkezőjét fogjuk gyakorolni. Most mindent megpróbálunk majd leegyszerűsíteni. Válasszunk ki egyetlen lényeges dolgot, és beszéljünk CSAK arról scrapbook oldalunkon. Például, egy városligeti kirándulás képei mellé írjunk úgy, hogy csak egy dolgot emelünk ki a történésekből. Ahelyett, hogy beszámolnánk a csúszdázásról ÉS a hintázásról ÉS a mászókázásról ÉS arról, hogy mit ettünk-ittunk közben vagy arról IS, hogyan etettük meg a kacsákat, ezek közül válasszunk ki csak egyet és szóljon arról, a képaláírásunk. A többit úgy is elmondják a képek, vagy egy másik oldal.

Vigyük ezzel is változatosságot napról-napra készülő csodaszép alkotásainktól egyre vastagabbá váló scrapbook albumunk oldalaiba. Ha mindig hosszú kommentárokat írunk, egy-egy ilyen oldal különlegesnek számít majd!

Örömteli kommentárírást és sikeres egyszerűsítéseket kívánok!

[Gigi]

Vajon mit kérdeznénk a dédnagymamánktól?

Ha most lehetőségünk lenne egy rég elhunyt rokonukkal találkozni, vajon mit kérdeznénk tőle? Melyek lennének azok a dolgok, amiket meg szeretnénk tudni ahhoz, hogy felderítsük ki is volt ő valójában? Gondoljunk például a dédszüleinkre! Lehet, hogy vannak gyerekkorunkból származó személyes emlékeink, vagy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szüleink, nagyszüleink meséltek róluk sokat. De a legtöbbünknek, úgy gondolom egy-egy fényképen kívül, nem sok történet és információ maradt, pedig milyen jó lenne leírni fotóik mellé...

Gondolkozzunk el ezen, és fogalmazzuk meg ezeket a kérdéseket! Mi lenne az, amit szívesen tudnánk dédnagymamánkról, nagymamánkról, nagypapánkról, üknagymamánkról?

• Mi volt a kedvenc receptje?
• Milyen családi hagyományokat ápoltak?
• Hogyan ünnepelték a születésnapokat vagy a karácsonyt?
• Hogyan ismerkedtek meg a nagymamával? Milyen tehetséggel áldotta meg őket a sors?
• Vannak-e olyan különleges utazásos (esetleg háborús...) élményei, amelyeket elmesélne nekünk?
• Hogyan éltek válságos időkben?
• Melyek voltak a legnagyszerűbb pillanatok az életében?
• Melyek voltak a legmegrendítőbb emlékei?

De miért is vetjük fel ezt az ötletet? Azért, mert a mi gyermekeink, unokáink, dédunokáink számára megadhatjuk azt a lehetőséget, hogy ők már tudják majd ezekre a kérdésekre a válaszokat - rólunk! Mert leírjuk őket albumoldalainkra! Ha kifogytunk az ötletekből, a családi fotókból, vagy épp nem eseményekről szeretnénk scrapbook oldalt készíteni, forduljunk ahhoz, aki mindig kéznél van - önmagunkhoz!

Ne feledkezzünk meg a másokról szóló albumoldalak sorozatgyártása közben arról sem, hogy gyermekeink és az utánuk következő nemzedékek nem csupán önmagukról, hanem mirólunk is szeretnének kincseket őrizni. Úgy értem, direkt rólunk szóló emlékeket! Nekünk már itt a scrapbook, az albumkészítés szeretete, amivel megadhatjuk számukra ezt az örökséget.

Örömteli kommentárírást kívánok mindannyiunknak!